Megint kicsit felbosszantott a téma, mennyit kell játszani (megjátszani) emberek között. Jónéhányszor megfigyeltem, mennyi múlik azon, ki hogyan viselkedik. Ha egymás mellé rakunk két embert, és el kell mondaniuk ugyanazt a szöveget, az lesz a jófej, aki jól adja magát.

Felnőtt koromra magamra pakoltam egy csomó megjelenési sajátosságot, úgy mint mindenki más. Testtartást, mozdulatokat, arckifejezést, hangszínt, stb. Azt gondolom, azok épültek be legstabilabban, amik leginkább hozzájárultak ahhoz, amit el akartam érni. (Jelen esetben a láthatatlanság.) Most már hatalmas erőfeszítésbe kerül, ha másfajta helyzetbe kell belehelyezkednem. Néha majdnem nevetnem is kell rajta, amikor észreveszem ezt az erőlködős játékot. Mert megcsinálom, hogy annak aki nem tud erről az... izéről, minél kevésbé legyen kellemetlen.

Tegnap este egy érdekes színdarabban találtam magam. Már kezdett sötétedni, szépen megfürödtem, fölvettem a tiszta ruhát, megettem három szelet kenyeret jó sok hagymával, és egy doboz sört is bontottam, gondolván már úgysem megyek emberek közé. Épp a számítógép előtt ücsörögtem, amikor az egyik szomszéd néni jött be a kapun. A konyhaajtóban találkoztunk össze, és azt mondta, azért jött, hogy szedhet-e hársat a házam előtt álló fáról. Mivel napközben már ezt megbeszéltük, nagy csodálkozó szemekkel, kissé becsípve kérdeztem, miért kérdezi ezt meg? Valamiféle bárgyú, kissé zavart vigyor jelent meg az arcán, mikor azt mondta, illemből. És tudja, hogy már megbeszéltük. És hogy jó lenne valahogy felmenni a fára. Mondtam, hogy kihozom a létrát, menjen fel nyugodtan. De ő nem megy fel, mert fél. Én meg nem megyek fel, mert besöröztem, és nem vagyok túl stabil. Szóval hoztam egy gereblyét, amivel lehúztunk egy-egy ágat, hogy le lehessen szedni kézzel. Bevallom közben kicsit kárörvendtem, mert erős sejtésem volt, hogy szerette volna ha felmennék szedni neki a létráról, és ha nem iszom, akkor nem tudom, hogy magyarázom ki, hogy nem megyek föl mert nincs kedvem. Abból csak sértődés lenne, így meg talán oké. Legfeljebb elterjed, hogy alkesz vagyok, de az nem zavar. Miután ennek a darabnak vége lett, annyi hazugságot véltem felfedezni benne, hogy a fülem ketté állt.

Ez a sztori is kapcsolódik a viselkedés témakörhöz, de had ne kelljen most összefűzni. Mondom ezt most magamnak, és ezen keresztül mindenki másnak, aki nem talál összefüggést a mondandóim között. Együtt érzek, de baromi nehéz mindent megfogalmazni.

 Ez az egész kommunikáció téma a halálom. Még az is lehet, hogy az irdatlan mennyiségű feltételezésbe fáradok bele, ami az emberek között zajlik. És az a helyzet, nem tudom, hogy lehet az érintkezést feltételezések nélkül csinálni. Kéne kitalálnom egy példát, mire is gondolok.

Pl. valaki ül egy asztalnál, és át akarok menni mögötte, de nem férek el. Először próbálkozom. Itt már elindul a feltételezési hullám, a felsoroltakból tetszőlegesen lehet választani, de egyszerre több is előfordulhat: biztos nem vette észre, hogy ott állok, és át akarok menni; mekkora egy tahó, hogy nem enged át; jó sok dolga van, megvárom, míg végez és szólok; ha szólok, hogy át szeretnék menni, biztos azt hiszi, direkt bosszantani akarom; remélem nem gondolja, hogy rossz helyen ül; a fenébe, hogy lehet így ide ülni!; akkor én itt most átmegyek; stb... Valamit választani kell, és aszerint cselekedni. Egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy azt mondjam: figyelj, nem akarlak zavarni, de most szeretnék itt átmenni mert van ott valami amit el kell intéznem. Oké, igaz, hogy nem kivitelezhetetlen, de a nap ébren töltött óráiban sorozatosan érnek ezek az izék, és ember legyen a talpán, aki minden egyes esetnél megcsinálja, hogy minden infót közöl a megnyilvánulásával kapcsolatban. Fú de nehéz ezt is részletesen leírni. Nem is tudom megcsinálni, már most elfáradtam.

 Most arra jöttem rá, hogy ha nem fogom vissza magam, akkor ijesztő velem beszélgetni. Jó, hogy ez csak most esett le, mivel rendszerint visszafogom magam, így nem volt alkalmam megfigyelni és tudatosítani ezt a jelenséget. Ezt a következtetést néhány visszaolvasott csetlogból és egy múlt nyári beszélgetésből vontam le. Tesztelni viszont csak akkor tudnám, ha lenne olyan hely, ahol megengedhetem magamnak hogy azt mondjak ami jól esik. Ja! És van ott más is rajtam kívül aki reagál.

 Ma különösen érzékeny voltam. Több olyan időszak is volt napközben, hogy jól esett volna egyedül lenni, anélkül hogy kérdésekre válaszoljak, miközben azon erőlködöm, nehogy megbántsak valakit. Mert nem ártott nekem senki, csak szerettem volna egyedül lenni. És elgondolkoztam, ez mennyire lehet megszokás? Mert elég jól elvagyok egyedül, szerintem jobban mint az átlag és igénylem is, hogy néha senki ne legyen a közelemben.

Óvodás koromban legnagyobb vágyam egy kistestvér volt. Egy kis szöszke fiúra vágytam, egy öcsikére akit lehet szeretgetni, akivel lehet játszani, akit lehet tanítani. Nem lett kistestvérem, viszont voltak macsekok és kutyák, akik betöltöttek némi űrt ezen a téren.

Érdekes, hogy mai fejjel az akkori szeretetem egyfajta kínzás is volt. Volt egy kis vörös cicám akit imádtam. És úgy éreztem, ha kifejezhetném azt a szeretetet amit érzek, a kis állat azonnal összeroppanna az ölelésemben. El is képzeltem, milyen jó lenne egy műcica, ami ugyanúgy néz ki mint az igazi, viszont annyira szoríthatom amennyire csak jól esik. Így szerethetnék is és a valódi cicának sem esne baja.

Szerintem ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Biztos érzett már más is olyat, hogy úgy szeret valakit, hogy szinte szeretné felzabálni. Engem is öleltek már olyan erősen, hogy félni kezdtem.

Nem volt testvérem, viszont megtanultam egyedül társasjátékozni, kártyázni... Hm. Talán ezért is vagyok most olyan amilyen? :D Mert magam ellen játszottam és annak nem volt igazán értelme? És ez bevésődött. Na ezen még gondolkozom.

... életem első benzinmotoros láncfűrészét. Nem kell semmi extrára gondolni, csak pár dolog nem volt alapból fölszerelve. Meg kell hagyni, így testközelből még félelmetesebb jószág. És a testsúlyom egyhetedét nyomja. Benzin még nincs hozzá, így a tesztelés odébb van.

A tegnapi beírásomat nem tudtam elmenteni. Arra gondolok azért, mert "csúnya" szavakat használtam benne. Legközelebb körül fogom írni. Pl: olyan nő, aki fűvel-fával bokorba megy. Ez egy vélemény lehet rólam itt a környéken. Na de ezt minden nőre mondták már legalább egyszer.