Jelenség: két ember beszélget. Az Egyik mond valamit, a Másik pedig válaszol. A Másik gyakran úgy válaszol, mintha elsőre értette volna, Egyik mit is akart mondani. Persze nem mindig van ez így, előfordul, hogy Másik kérdez. Ritkán.

Az értés feltételezéséről van szó. Úton útfélen belekerülök ebbe a helyzetbe. Pillanatnyilag az a gyanúm, azért nem kérdeznek bele, pontosan hogy is értettem valamit, mert a kérdező attól tart, mindkettőnknek iszonyat kínlódás lenne ha válaszolnom kellene. Lehet, de lehet, hogy nem.

A kérdezéssel valahogy baj van. Igaz, hogy általában nehezen válaszolok, mégpedig azért, mert egymásnak leginkább költői kérdéseket tudunk feltenni. Micsinász te? Hogy vagy? Milyen volt a film? Stb. A válasz igazából nem érdekes. Azon gondolkozom, kerültem-e már olyan beszélgetős helyzetbe, amikor a másik félnek tényleg haszna származott abból, amit mondok neki. Ja igen, emlékszem. :) De ehhez az kellett, hogy ne ismerjen. És véletlenül olyan téma foglalkoztatta amiben én benne voltam, és ez kiderült. 

Nagyon könnyen meg tudom azt csinálni, hogy ha mondok valamit és azt értik valahogy, rájuk hagyom. Nem javítok bele. Mondjuk úgy érdeklődés hiánya miatt. (Nem az én érdeklődésem hiánya.) És most tényleg nem tudom, hogy engem nem akarnak macerálni, vagy annyira egyértelműnek tartják, mit hogy értettem, vagy annyira érthetetlen, hogy sehova nem kapcsolható, vagy valami más. Meg kellene kérdezni, de nem tudom hogy kérdezem meg úgy, hogy ne úgy tűnjön, kizárólag magam miatt érdekel ez a jelenség. Másrészt meg kit érdekel ha úgy tűnik. Inkább az a baj, hogy még megkérdezni sem tudom úgy, hogy érthető legyen.