Annyira jó volt most kint zuhanyozni, hogy az íráshoz is kedvet kaptam. Ahogy folyt a meleg víz - tényleg elképesztően jó a hőfoka most - arra gondoltam, ez a zuhanyozás most boldoggá tesz.

Van a faluban egy kislány. Az első találkozásnál érezhető volt, hogy van benne valami furcsa. Pár éve volt, hogy odajött a kapuba beszélgetni, és azt mondta "én olyan boldog vagyok". Akkor olyan 8 éves körül lehetett, és annyira mesterségesen hangzott a szájából ez a mondat, annyira érzékletesen karikírozta a világot, hogy azóta is mikor a boldogság eszembe jut, mindig az ő hangját hallom. És amikor beszélek róla, akkor is az ő hangja szól, pedig biztosan tudom, hogy akkor és ott tényleg boldogság az amit érzek. Mégis egyfajta karikatúra, mint egy csomó más dolog is. Olyan érdekes lenne elcsípni mi is ez pontosan. Ha a gyerkőc egyfajta kulcs ehhez, róla még annyit, hogy szinte mindig úgy beszél, mintha egy könyvből olvasna fel. Rendszeresen mond közhelyes dolgokat, és annyira érződik hogy a mondatai nem az övéi, hogy ettől kissé feszengő érzésem szokott támadni. Nagyon felnőttes történeteket is szokott előadni úgy, mintha vele történtek volna, pedig az kizárható. (pl a férjéről beszél)

És a mai ihlet ki is merült ennyiben.