Megint kicsit felbosszantott a téma, mennyit kell játszani (megjátszani) emberek között. Jónéhányszor megfigyeltem, mennyi múlik azon, ki hogyan viselkedik. Ha egymás mellé rakunk két embert, és el kell mondaniuk ugyanazt a szöveget, az lesz a jófej, aki jól adja magát.

Felnőtt koromra magamra pakoltam egy csomó megjelenési sajátosságot, úgy mint mindenki más. Testtartást, mozdulatokat, arckifejezést, hangszínt, stb. Azt gondolom, azok épültek be legstabilabban, amik leginkább hozzájárultak ahhoz, amit el akartam érni. (Jelen esetben a láthatatlanság.) Most már hatalmas erőfeszítésbe kerül, ha másfajta helyzetbe kell belehelyezkednem. Néha majdnem nevetnem is kell rajta, amikor észreveszem ezt az erőlködős játékot. Mert megcsinálom, hogy annak aki nem tud erről az... izéről, minél kevésbé legyen kellemetlen.

Tegnap este egy érdekes színdarabban találtam magam. Már kezdett sötétedni, szépen megfürödtem, fölvettem a tiszta ruhát, megettem három szelet kenyeret jó sok hagymával, és egy doboz sört is bontottam, gondolván már úgysem megyek emberek közé. Épp a számítógép előtt ücsörögtem, amikor az egyik szomszéd néni jött be a kapun. A konyhaajtóban találkoztunk össze, és azt mondta, azért jött, hogy szedhet-e hársat a házam előtt álló fáról. Mivel napközben már ezt megbeszéltük, nagy csodálkozó szemekkel, kissé becsípve kérdeztem, miért kérdezi ezt meg? Valamiféle bárgyú, kissé zavart vigyor jelent meg az arcán, mikor azt mondta, illemből. És tudja, hogy már megbeszéltük. És hogy jó lenne valahogy felmenni a fára. Mondtam, hogy kihozom a létrát, menjen fel nyugodtan. De ő nem megy fel, mert fél. Én meg nem megyek fel, mert besöröztem, és nem vagyok túl stabil. Szóval hoztam egy gereblyét, amivel lehúztunk egy-egy ágat, hogy le lehessen szedni kézzel. Bevallom közben kicsit kárörvendtem, mert erős sejtésem volt, hogy szerette volna ha felmennék szedni neki a létráról, és ha nem iszom, akkor nem tudom, hogy magyarázom ki, hogy nem megyek föl mert nincs kedvem. Abból csak sértődés lenne, így meg talán oké. Legfeljebb elterjed, hogy alkesz vagyok, de az nem zavar. Miután ennek a darabnak vége lett, annyi hazugságot véltem felfedezni benne, hogy a fülem ketté állt.

Ez a sztori is kapcsolódik a viselkedés témakörhöz, de had ne kelljen most összefűzni. Mondom ezt most magamnak, és ezen keresztül mindenki másnak, aki nem talál összefüggést a mondandóim között. Együtt érzek, de baromi nehéz mindent megfogalmazni.