Sok helyen írják az okosok, hogy a testmozgás segít, bármiről legyen is szó. Hajlamos vagyok hinni ebben, de komolyan csak pár hónapja veszem. Úgy értem tevékenyen. Elkezdtem erősíteni, és haladtam is benne. Azt kell gondoljam, ennek köszönhetem, hogy másodszorra álmodok olyat, hogy bántani akarnak, de az ezzel próbálkozók annyira nevetségesen nem bírnak velem semmit kezdeni, hogy csak na. Sőt, jól megszívják. Na ezen nevetnem is kell, mert az, hogy álmokban eljutottam ide az nem semmi, de messze még a valóság. Ha-ha-haaaa! Vagy mégsem?

Ugyan még közel sincs vége az évnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy bármi túlszárnyalhatná. 

Kérdés: Mi a hipnózis?

Válasz: Egy kommunikációs forma.

Hümm. 

Gondoltam az egyik közösségi portálon létre hozhatnék egy sziciofób csoportot. Rögtön eszembe is jutott, hogy a mi fajtánk nem fog ilyet létre hozni, mert egyszerűen nem testhezálló a népszerűsítés. De azért rákerestem. És volt! Majd tüzetesen meg fogom nézni egy olyan helyen, ahol normális netsebesség van. Viszont eszembe jutott egy régi emlék, ami azóta sem hagy nyugodni. Középiskola, valami környezetismeretféle óra. Az egészségről tanulunk, testi, lelki, mentális. Tanárnéni statisztikát készít: tegye fel a kezét, aki lelkileg egészségesnek érni magát. Aki úgy érzi felrakja, én nem. Aztán tegye fel a kezét, aki nem érzi magát lelkileg egészségesnek. Felrakják az egészségtelenek, én nem. Jön utána valami duma, én meg nézek, hogy mi is van? Mi van azokkal, akik az egyikre sem jelentkeztek? Ők micsodák? Ki foglalkozik velük? Miért kellett volna ebbe a két lehetőségbe mindenkinek beleférnie? Vagy éppen nem pont annak van problémája, aki nem is jelentkezik? Mi a sz@r van??

Aztán egy másik emlék, ami szintén kapcsolódik valahol. Általános iskola. A legjobb barátnőm, aki mellett az órákon is ülök, eltörte a kezét. Anyukája megengedte, hogy a másfél hónap begipszelt időszak alatt otthon maradjon. Betegsége alatt egy másik barátnőm mellett ültem. Aztán mikor K. (legjobb b.nő) először jött iskolába Z. (másik lány) büszkén jött hozzám, hogy K. mellette fog ülni (akivel soha de soha nem voltak olyan viszonyban, hogy padtársak legyenek), mert tudja, hogy különben én akartam volna vele ülni és akkor ő egyedül marad. Valamiféle rövidzárlatra emlékszem, mert nem értettem, hogy Z. miért érzi azt a tettet jogosnak saját magától, amit tőlem sérelmezett volna. És még úgy is a szememre veti, hogy semmivel nem utaltam arra amitől ő tartott. Azt gondolom, akkor érezhettem azt, mit szoktak átélni az emberek, amikor igazságtalanság történik velük. Asszem azóta sem éreztem, mert valamilyen másik polcra raktam az ilyen helyzeteket.

Ja és menet közben egy friss, de nem is emlék, hanem tehetetlenség. Különböző képességűek vagyunk. Értem ezt úgy, hogy van aki izmosabb, felemel egy szekrényt. Van aki tanultabb, fejből vágja a történelmi eseményeket. Van aki kreatívabb, egyedi ékszereket készít, sorolhatnám. Aztán van aki kommunikatívabb (vagy milyen szót is használjak, mert közben egy régebbi szám jut eszembe azzal a szöveggel: "a szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen"), szóval van aki jól nyűvi a szavakat. És mintha az természetes lenne, hogy egy jól nyűvő elvárja egy alig nyűvőtől, hogy a szavak szintjén értesse meg magát. Hogy is mondjam ezt érthetően. Szavakkal háborúzunk (szándékosan használom ezt a szélsőséges kifejezést), és akinek csak a puszta keze jutott a lézerágyúval szemben, megnézheti magát.

Bizonyos időközönként megcsinálom a Mensa tesztet. Na nem az igazit, hanem csak azt ami a neten van, a próbatesztet. Kíváncsiságból, elkezdtem-e már leépülni, meg érdekel a különböző tesztek közötti eltérés.

És ilyenkor mindig felmerül, mire is lehet jó a szám ami kijön? Merthogy nem leszek tőle boldogabb, gazdagabb, szebb, egészségesebb, nem lesz több barátom, nem fognak jobban érdekelni a dolgok. Elképzelhető, hogy nem befolyásol jobban, mint mondjuk a testmagasság? Vagy lehet valahogy hasznosítani, csak nem tudom, hogyan? Egyszerűen nem kerülök olyan helyzetbe, hogy hasznosíthassam? Vagy pont azért vagyok abban a helyzetben amiben, mert azt teszem?

Lám, közel egy éve, hogy meg is untam ide írni. Illetve nem jól mondom. Volt, hogy írtam volna, de elfelejtettem a jelszót, újat kérni meg nem volt kedvem.

Hogy is kerültem most megint ide? Pár napos életuntság után ma arra gondoltam, megpróbálom kideríteni, van-e valami, ami érdekel. Úgy értem az átlagnál jobban. Az internet keresőbe beírtam a "klub" szót, és 50 oldalt néztem végig, hátha találok valamit amire még nem gondoltam. Amihez lenne kedvem kapcsolódni, és egynél többször el is menni. Csak hogy emberek között legyek egy kicsit többet. És eddig semmi. De gondoltam megírom már, hogy eddig semmi.

Ha kívülről nézném magamat a normális ember szemével, csak csóválnám a fejem, hogy miért nem szedi már össze magát ez az ember, és foglalja el magát, mert ez az ő döntése lenne, csak azt kellene választania, hogy belemerül valamibe és milyen jó lesz neki.

Hát ja.

Pedig nem is vagyok szomorú, vagy depressziós. Inkább csak unatkozom. Ha tehetném, a hosszú űrutazást választanám messze galaxisokba, esetleg egy Star Trek szerű hajó is beleférne.