Nahát! Terápiára fogok járni! Én is csodálkozom magamon, de évtizedes várakozások után megcsináltam. Hiába, a kor, na. Úgy látszik mostanra a fóbiás szorongást felülírta az a para, hogy idő előtt tönkre fogom tenni a testem a sok feszültséggel.

Hogy milyen terápia? Kognitív viselkedés. Már hónapok óta szemezek vele, és állítólag pillanatnyilag ez a leghatásosabb kezelés a hozzám hasonlóak esetében. Egyes statisztikák szerint jobb, mint a gyógyszer.

Amúgy van egy olyan okom is ami miatt eddig nem jártam bármilyen kezelésre, hogy tartok tőle, ezzel elvész a lényegem. Úgy értem, az alaptermészetem teljesen rendben van. Bár a legtöbb ember ilyen lenne. :P Ez szerénytelenségnek tűnik, de legalább ebben had legyek szerénytelen. Szóval mi van, ha egy terápia belőlem is olyan fenevadat csinál, mint a "normális" emberek? Na de ez van.

Arra gondoltam, mielőtt belevágok, leírom, mi a pszichoterápia lényeg szerintem, mostani agyammal: van egy társadalmilag és kulturálisan elfogadott és támogatott viselkedés sáv. Érdemes ebből semmilyen irányban nem kilógni, a zökkenőmentes életvitel reményében. Aki valamilyen irányban kibillen, (pl. hálóingben kezd sétálni az utcán, vagy olyan dolgokat lát amit más nem, vagy nem mozdul ki a lakásából, stb.) azt valamilyen módszerrel vissza kell terelni a sávba. Vagy felügyelet alá helyezni. Szóval úgy gondolom, én ebben a sávban szeretnék rutinosan mozogni. Melynek a kritériumai: légy harmonikus, kiegyensúlyozott, belevaló, cserfes, nyitott, tájékozott, határozott. Még biztos jöhet hozzá más is, de most ez jutott eszembe.

Tegnap megszemléltem, milyen is egy önfejlesztő csoportterápiás beszélgetős kör. Hú, nagyon érdekes volt! Több szempontból is, amiket nem biztos, hogy most le fogok írni. De feltétlen érdekes olyan környezetben lenni, ahol ismert és értett az az állapot, amiben én is érzem magam társaságban. 

Ami meglepett, hogy mintha csak a rendszerinformatikus suliban lettem volna, azaz egyedül voltam nő. Fel kell tételeznem, hogy nem ez a jellemző, csak pont így alakult. A statisztikák szerint mi vagyunk többen. Viszont azt el tudom képzelni, hogy a férfiak nagyobb motivációval járnak el ilyen helyekre.

Próbáltam összeszedni, mi a közös ezekben az emberekben (ebbe természetesen magamat is beleértem). Nem mondok újdonságot, hogy valami olyasmi, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben a környezetükben, és ez zavarja is őket. Ja és azt gondolják, hogy erről nem a környezet tehet, hanem ők, és sok időt fordítanak saját maguk kijavítására. Na ezt még át fogom fogalmazni mert tegnap jobban összeszedtem.

Többen azt mondták, hogy vágynak részt venni a társasági életben, de nem tudják rendesen megcsinálni. Na én úgy érzem, hogy nem vágyom, de persze lehet, hogy ezt csak elhitetem magammal.

Ja meg észre vettem, hogy amikor mesélek valamit magamról, akkor jellemzően olyan helyzeteket szedek elő, hogy ha nem velem történt volna, sajnálnám azt akivel történt. És ráadásul amikor mesélem, az egész tele van érzelemmel. Ezt igazából nem szeretném, de úgy tűnik annyi kiadni való dolog van, hogy nem tudom már lekezelni. Kicsit olyan mintha egy kisgyereket tartanék a víz alatt, aki ha néha enged a nyomás feljön és segítségért kiáltana, de befogom a száját. Szegény. Nem tudom még mit kezdjek ezzel, de talán segítene, ha elengedném, hogy mindenféle hülyeségről és sokat beszéljen.

Pontosabban miért jó úgy blogot írni, hogy nem olvassák? Szinte csak legyintenék rá, hogy ez egyértelmű, minek beszélni róla. Mégis úgy gondolom inkább leírom, mert talán csak nekem egyértelmű, aki a blogot olvassa. :D

Szóval felettébb megnyugtató az az érzés, hogy nincs aki aki számon kérjen a hibák miatt, nincs aki nem érti és el kell magyaráznom neki, nincs aki egyszerűen csak legyint, hogy annyira zavaros az egész, hogy jobb ha meg sem próbálom elmagyarázni. És mégis itt van annak az illúziója, hogy nagyon sok emberrel megosztom ezeket. 

Viszont pont kezd eljönni az az idő, hogy mégiscsak ütköztetni kellene, elég a nyugalomból. Talán még reklámozni fogom egyszer ezt a helyet? Talán.

Gondolkoztam, mi is lehet ennek a szociofób környezetnek a rákfenéje, és a bűnbakkereső társadalom ötlött fel. Az önvédelmi rendszer nagyszerűen működik a normálisoknál. Gyakran játszi könnyedséggel helyeznek rá felelősséget azokra, akik ezt már megszokták. Akár olyan ügyekben, ahol ép ésszel nézve is jól látszik, hogy csak valamiféle lepasszolásról van szó. De a szociofób úgy érzem már annyira hozzászokott a bűnbak érzéshez, hogy otthonosan mozog benne, még ha olykor szenved is tőle. Vállaja na. 

Fantáziavilágomban próbálom elképzelni a világot bűnbakkeresés nélkül. Azt hiszem segítségre szorulok ezügyben.

És bármennyire hajlok afelé, hogy bűnbaknak érezzem magam amiatt, hogy bűnbaknak érzem magam, arra gondoltam, lepasszolom ezt a dolgot. Vagyis azt fogom kipróbálni, hogy mindenkit hibáztatni fogok, ha felelősséget próbál rám nyomni. Ha nem hangosan, akkor magamban.

Sőt. Azt hiszem össze kellene gyűjtenem a napi bűnbakkugrásokat. 

Rákerestem erre a szóra a neten, de nem létezik. Legalábbis eddig. 

A sablonérzékenység egy hm... hogy is fogalmazzak, egyfajta mentális zavar*. A sablonérzékeny személy azonnal, vagy nagyon rövid időn belül felismeri az őt körülvevő helyzetek egyformaságát. Gyorsan kiszúrja mi bennük a közös, és túlságosan könnyen eltekint az eltérések apró kis finomságaitól, melyek számára nem lényegesek. Az életében másodjára észrevett hasonlóságot feltűnően érdekesnek, az azon túliakat sablonosnak, unalmasnak találja. Ezek fényében igen nehezen helyezkedik bele az általálnos helyzetek többségébe. Számára ezek egy film többszöri ismétléséhez hasonlatosak. Ezt tudat alatt viselkedésével is kommunikálja. Például jellemzően nem tud kellő lelkesedést felmutatni a párbeszédekben - mert úgy érzi, ez a jelenet már nagyon sokszor lejátszódott, - ettől érdektelennek, kapkodónak (szeretne mihamarabb túlesni rajta), erőlködőnek (rossz színjáték) tűnik, mellyel a környezete nem tud mit kezdeni. 
Társaságban saját világát jellemzően nem használja. Mozgástere a környezet sablonvilágának legszűkebb keresztmetszetére korlátozódik.

problémák:
- kapcsolatai felszínesek
- szociális élete gyér
- kommunikációja gyenge

Folyt.köv.

*Az egyénben jelentkező olyan klinikailag jelentős viselkedési vagy pszichológiai szindróma vagy minta, mely vagy jelenlegi szenvedéssel (pl. egy kellemetlen tünettel) illetve fogyatékossággal (pl. egy vagy több fontos területen jelentkező működésromlással) kapcsolatos...